Get Adobe Flash player
nyitvatartas.png

 

 

 

VÉDD MAGAD! – snowboard biztonsági ismeretek


A tél közeledtével nem árt átismételni a biztonságos snowboardozás szabályait. Minden kültéri szabadidő sport rejt magában veszélyforrásokat, de a lehetséges kockázatok ismeretében elkerülhetők a balesetek, sérülések.
Megállapíthatjuk, hogy a deszkás balesetek meglehetősen egyformák – típusbalesetek – típussérüléseket okoznak. Ha ezeknek az eredetét ismerjük, tenni is tudunk ellenük!

Kezdők

Előzetesen leszögezhetjük, hogy a legnagyobb esések nem a kezdőket érintik. Itt még kisebb a sebesség, ebből adódóan esésnél a becsapódási sebesség is kisebb.
Amire figyelni kell:
BEMELEGÍTÉS!!! (Helyhiány miatt itt gyakorlatokat nem ajánlunk az izomhúzódás elkerülése a cél, nyújtással.)
A kezdő gyakorlatok (lehetőleg oktatóval) felkészítenek az esésre. Tudniuk kell a kezdőknek, hogy mire számíthatnak, tipikus esésfajták:
Térdre előre: kezünkkel tompítsuk az esést, lehetőleg figyeljünk, hogy a térd se sérüljön. Előfordulhat csuklósérülés, elkerülhető protektoros (csuklómerevítős) snowboardkesztyűvel. A térdsérülés megelőzhető térdvédő használatával.
Hátrafelé esés: lehetőleg kerüljük el (inkább előre essünk). A kezünkkel hátrafelé tompítsunk, és rogyasztva először a fenék kerüljön a talajra, ne a hát. A kezünk sose kerüljön a törzs alá. Bukósisak használata kifejezetten ajánlott a fejsérülés elkerüléséhez! Gerincsérülés elkerülése érdekében kifejlesztettek snowboardos gerincvédőket, már Magyarországon is beszerezhetők, sajnos áruk igen magas. Ha nem akarunk kispárnát gyömöszölni a nadrágunkba, vehetünk protektoros popsivédőt is.
A felszerelés ellenőrzése: a laza cipő, a nem megfelelően beállított kötés, csúszkáló láb, nem megfelelő súlypont balesetveszélyes! Csak felkészített, személyre szabottan felszerelt, beállított snowboarddal sportoljunk.
Tanuláskor ne bízzuk el magunkat. Aki még bizonytalan, nagy sebességre ne ragadtassa magát. További veszélyforrás még a sífelvonó használata, ezt külön meg kell tanulni.
A tanulási folyamat természetes velejárója az izomláz, ezért fontos az általános erőnlét, snowboardozás előtti felkészülés.

Haladók


Soha ne bízd el magad! Mindenki legyen tisztában saját képességeivel. Tipikus balesetek a nagy sebességből adódó komolyabb esések; legfontosabb: az ütközések elkerülése! Nagyon oda kell figyelni a snowboard alapállásból adódó ’holt térre’. Kanyarodáskor minden esetben nézzünk arra, amerre haladunk.
A terepismeret- térképismeret létfontosságú. Pályán kívüli snowboardozáskor maximálisan figyelembe kell venni az időjárási tényezőket (látási viszonyok – köd, hóesés), a pályaadottságokat (gleccserhasadékok, szakadékok, lavinaveszély). Az erdőbe snowboardozáskor a fával ütközésen kívül, figyelni kell a lehajló ágakra (szemsérülés).
Soha ne snowboardozz egyedül pályán kívül!

 


 

 

 

MITŐL CSÚSZIK? – snowboardápolás (snowboardfelkészítés)

MITŐL CSÚSZIK? – snowboardápolás (snowboardfelkészítés)

Sokan már jó előre, hónapokkal az indulás előtt lefoglalják a sí-, snowboardúthoz megfelelő szállást, megveszik a busz-, vonat-, repülőjegyüket, megszervezik az utazást. Mi a helyzet a téli sporteszközökkel, snowboardokkal? Vajon fordítunk-e kellő figyelmet az utazás előtt a snowboardok szezon előtti felkészítésére?
Sokunknak ismerős lehet az utazás előtti kapkodás: bevásárlás, biztosításkötés és más egyéb elintéznivaló. Az utolsó pillanatban csak felhozzuk a pincéből a snowboardot, s bedobjuk a kocsiba. Ebből adódóan az első csodaszép havas reggelen míg a többiek a pályákon száguldoznak, szembesülünk a ténnyel: nem csúszik!!! Mi történt? A tavaly használt snowboardunk, mint egy ’kedvenc háziállat’ gondoskodást igényel, amit meg is hálál. Nézzük mi a teendő:

WAXOLÁS

- Miért célszerű? A snowboardok talpa porózus anyagokból épül fel, ezért a megfelelő menetteljesítmény (gyorsaság) eléréséhez waxolásra van szükség.
- Hogyan oldható meg?
Hideg wax: a szakboltokban kapható waxrúd, stift vagy spray segítségével bedörzsöljük a snowboard talpát (stifttel bekenjük, sprayvel befújjuk, majd eldörzsöljük). Ez ideiglenes megoldás, házilag is kivitelezhető, pár órára, maximum egy napra megfelelő.
Meleg wax: melegen, olvasztott állapotban felhordott wax. A többnapos, gondtalan snowboardozáshoz a melegen felhordott, talpra olvasztott wax ajánlatos, ami 3-5-7 napra megfelelő menetteljesítményt biztosít (függ az időjárási viszonyoktól, hőmérséklettől, waxtípustól, használat intenzitásától). Mindenképpen szakszervizben végeztessük ezt a munkát, mivel a talpanyag hőre lágyul (elolvadhat)! Találkoztam már a nagyi elcsent vasalója nyomával a javításra hozott snowboardon. A hő hatására a talppórusokba beleolvad a waxanyag, ezért biztosít tartós hatást (nem kopik le olyan gyorsan). Gépi waxolással, széles szalagon történik, a felesleges anyagot waxlehúzóval távolítják el. Ára kb. 1500-3500 Ft. (Megéri!)
Vannak olyan speciális anyagból készült snowboardok, melyeket nem szükséges waxolni. Ezek a drága kategóriába tartozó snowboardok még tesztelés alatt vannak.

ÉLEZÉS

– Megoldható házi kivitelezéssel: a szakboltokban kapható kis gyaluhoz hasonló szerszámmal (ára kb. 7000-14.000 Ft), mellyel élezhetjük snowbaordunkat. Ez némi gyakorlással elsajátítható, és nedves helyen történt tárolásnál kialakult rozsda eltávolítására kiválóan alkalmas. Szakszervizben történő gépi élezésnél, ha már van némi tapasztalatunk snowboardozásban, kérhetjük a kantni 90 foktól eltérő élezését is. Ára kb. 1500-3500Ft. Élezés előtt a szakszervizben megvizsgálják, hogy nincs-e szétválva a snowboard, így nem érhet minket kellemetlen meglepetés a pályán.

TALPCSISZOLÁS

– Ha már nagyon össze van karcolva a snowboard talpa, talpcsiszolást igényel. Házilag ne próbálkozzunk vele, csak rosszabb lesz! A szakszervizben kérdezzünk rá, hogy vizes csiszolóval végzik-e a munkát (a víz hűti a szalagot-talpat, hogy ne olvadjon fel!). Kérdezzük meg a szakember véleményét snowboardunk talpáról - egy-két apró karcolás miatt ne csiszoltassuk, a menetteljesítménye nem lesz jobb, viszont a talpanyag elfogyhat, s a jövőben már javíthatatlan lesz. Egy új snowboardot maximum 6-12-szer ajánlott csiszoltatni. Csiszolás után mindig kötelező a waxolás!!! Ára kb. 4000-6000 Ft waxolással együtt.

Ha snowboardot kölcsönzünk, mindenképpen kérdezzük meg, hogy a felszerelés élezve, waxolva lett-e. Jobb helyeken így adják ki!

Ne feledjük el utazás előtt a SNOWBOARDKÖTÉST megvizsgálni. Freesyle kötésnél a régiebbi műanyag alkatrészek elöregedhetnek, a racsni átugorhat (ezt egy rántással ellenőrizhetjük), a fogas szíjakat cseréltessük, ha kopottak, berepedtek (ára kb. 1000-1500 Ft/db). A kötésekbe mindenképpen próbáljuk bele cipőt, és megfelelően állítsuk be. Ha nem boldogulunk a beállítással, vigyük be szervizbe. Akár ingyen is megcsinálják, vagy tanácsot adnak. A kötéstartó csavarokat feltétlenül nézzük át, és húzzuk meg. Amennyiben a csavar feje kopott, vagy berozsdásodott, cseréljük ki (a rozsdamentes csavar ára kb. 50-60 Ft/db).

Téli sporteszközeinket lehetőleg zsákban, ne nedves helyen tároljuk. Soha ne tegyük el vizes kantnival.

Ruházatunk ápolására is fordítsunk gondot a vízhatlanság tartóssága érdekében. Kezeljük szakkereskedelemben kapható impregnálószerrel.

Összegezve, ha vesszük a fáradtságot az utazás előtt kb. 1-2 óra és pár ezer forint ráfordításával nagyon sok bosszúságtól, idegeskedéstől és költségtől kímélhetjük meg magunkat, családot, házastársat, barátot, barátnőt!!! Így már az első nap is gondtalan és gyönyörű lehet.

 


 

 

 

Snowboard-versenyszabályok

Snowboard-versenyszabályok

Mindenkinek, aki a snowboardozásban fejlődni szeretne, ajánlott, hogy versenyen induljon. Kellő önbizalommal és megfelelő felkészültséggel bárkit szívesen látnak a magyar bajnokság rendezvényein. Ha úgy döntesz, hogy szeretnéd megmérettetni magad, nem árt, ha tisztában vagy a versenyszabályokkal.

FREESTYLE - BIG AIR

A szabad stílusban a legkedveltebb, legismertebb versenyszám, ami a laikusoknak is igen látványos. A versenybírók a versenyzőket pontozzák. Az ugrásokat 0.0 – 10.0-ig értékelik a bírók. Az ugrások nehézségét sávok segítségével sorolják be és pontozzák. A hibákért pontlevonás jár. A döntőbejutást kvalifikációs futamok előzik meg. (Vitás esetekben a zsűrihez óvást lehet benyújtani.)

Nagyságuk szerint megkülönböztethetünk három féle kidobót:
- Kicsi, melynek hosszúsága: 3 – 4 méter (általában gyerek és lányversenyzőknek).
- Közepes, kb.10 méter – ez már komoly tudásszintet igényel, profi versenyeket is szerveznek ekkora ugratón.
- Nagy, a világkupa futamokra kialakított kidobó. Csak profi versenyzőknek!

A versenykiírás szabályzatában meghatározzák a leérkező hosszúságát is, amelynek összhangban kell lennie a kidobóéval. A versenyek előtt lehetőséget kell biztosítani az edzésekre. A versenyek előtt nevezni kell, a versenyen csak rajtszámmal indulhatnak a versenyzők.

A verseny rendezőinek feladata és felelőssége, hogy a biztonsági előírásokat mindenki betartsa. (Bukósisak használata kötelező, orvosi ügyelet biztosítása stb. Az olyan versenyzőt, aki alkohol vagy kábítószer hatása alatt áll a versenyből kizárják, ill. azt a versenyzőt is kizárhatják, akinek a képességeit nem ítélik megfelelőnek a kidobó biztonságos használatára.)


Az Országos Bajnokságon a kvalifikáció során két ugrásból a jobbik számít, a döntőben három ugrást hajtanak végre a versenyzők.

FREESTLYE - SLOPE STYLE

Lényege, hogy meghatározott sorrendben lévő elemeken mutatják be a gyakorlatot a versenyzők. (Az elemek sorrendje: Slider – box – kicker – slider - - kicker vagy rainbow – C boksz ) A verseny során bukósisak használata kötelező! A pontozást három bíró végzi. A kvalifikáció után a döntőben két menethez van joguk a versenyzőknek, amelyből a jobbikat számítják.

BOARDERCROSS

A versenykiírásban meghatározzák a pálya szintkülönbségét, meredekségét, a kapuk helyét, távolságát és színét. A kapukat úgy kell elhelyezni hogy a versenyzők nagy sebességnél is tisztán és egyértelműen megkülönböztethessék és felismerhessék azokat. A kapuk zászlóit a megfelelő szögben kell elhelyezni, hogy megadják a verseny tiszta vonalvezetését. A BX pályának minimum 30 méter szélesnek kell lennie. Bizonyos körülmények esetén egy-egy rövidebb szakasz (50 méter vagy kevesebb) leszűkülhet 20 méterre is.
A BX pálya részei: döntött kanyar (egyes-kettős), ugrató (egyes-kettős-hármas), lépcső ugrató, letörés, vizesárok,  alpin kanyarok stb. Egyéb terep elemek is megvalósíthatók, de mindenekfelett a biztonság fenntartását kell a pálya építőknek a szemük előtt tartani.
A verseny rendezőinek feladata a pálya előkészítése, biztonságos kialakítása, pályanézés és edzés lehetőségének biztosítása.

A döntőben 32 férfi és 16 női versenyző indul, ami futamonként 4 versenyzőt jelent.
A futam végeredményét a deszka elejének vagy a versenyző testének a célvonalon való áthaladása adja meg. Lehetőség szerint kamerás ellenőrzés működjön a célban. Bukósisak viselete a pálya nézés, edzés és verseny alatt kötelező.
Kapubírók jelenléte - az egyértelműen nem látható helyeknél- kötelező.

A pályanézés fentről lefelé haladva, oldalcsuszással (rolózva) történik, rajtszámban. A szabályok megszegése először figyelmeztetést, másodszor kizárást von maga után.

A fent említett szabályok természetesen csak tájékoztató jellegűek, minden verseny előtt nevezéskor tájékozódni lehet és kell a verseny pontos szabályairól.

 

A legextrémebb téli extrémsportok


 

 

 

A legextrémebb téli extrémsportok

Ha túljutottunk a hóemberépítés es a szánkózás izgalmain, es vagyunk
elég őrültek az új dolgok kipróbálásához, akkor bemutatunk néhány
ötletet az unalmas teli napok eltöltéséhez.

SNOWKITE

Kellékei egy pár síléc vagy snowboard + egy kiteernyő. Kis
gyakorlással es a síbérlet megspórolásával szeles napokon, sík terepen
is űzhető. A szel erejétől függően nagy sebességet is érezhetünk,
trükköket és ugrásokat is tanulhatunk vele.

KITEWING, avagy a sísurf

Surfvitorlához hasonló (ámde inkább) sárkányrepülő vitorlával,
síléccel a lábunkon a szél segítségével száguldozgatunk, repülhetünk.
Gyakorlottabb használok a lejtőn lefelé a menetszél segítségével akár
2-300m-es siklást is elérhetnek a levegőben. Többféle vitorlaméret is
létezik.

JÉGVITORLÁZÁS

Korcsolyákra szerelt lélekvesztővel, vitorla es szél segítségével
hatalmas sebességet és szabadságérzetet élhetünk át. Kiváló
adottságokkal rendelkeznek tavaink (Velencei-tó, Balaton), ha befagynak.

HÓRAFTING

Szükséges egy 4-8 személyes raft (speciális gumicsónak, aminek az alja
erősített). Indulás előtt figyeljünk oda, hogy akadálymentes terepen
használjuk, es legyen lehetőség a megállásra is (ellenlejtő). Evezővel
irányítható a "szánkó-elv" alapján (amelyik oldalon fékezik a raftot,
arra kanyarodik). A kormányzáshoz együttműködés szükségeltetik a
csoportnál.

SNOWTUBING

Autógumihoz hasonló gumikarikában ülve épített pályákon vagy bárhol
használható. A hóraft kistestvére. Újabb fajtája az AIRBOARD, amin
hasalni kell, és lábbal ill. testsúly áthelyezéssel irányítható.

SNOWBIKE

Kerékpárhoz hasonló rugózó vázra a kerekek helyére rövid sítalpakat
szereltek. Mar a 70`-es években a szlovák felvonósok átalakított
bicikliket használtak törött sílécekből fabrikált talppal. Házilag is
elkészíthető, de profi felszerelések is vásárolhatók, és már
versenyeket is szerveznek.

CRASHING ICE

Egy téli bobpályához hasonló pályán jégkorcsolyával csúszás és
versenyzés e sport lényege, boardercrosshoz hasonló. A pálya 2-300m
hosszú, 4-5m szeles, a szintkülönbség 40-50m közötti. A leggyorsabb
szakaszon a versenyzők 70-80 km\h sebességet is elérnek. Kialakulóban
van a vadvízi kajakokkal való csúszás a havon, már versenyeket is
rendeznek boardercross mintára.

Természetesen minden előbb felsorolt extrém sporthoz a megfelelő védőfelszerelések
használata ajánlott es kötelező!!!
Tájékozódj, mielőtt kipróbálod!

 


 

 

 

Snowboard contra sí

Snowboard contra sí

Gyakran felmerül a kérdés, ha kezdő vagyok és szeretnék télen sportolni, mit válasszak? Snowboardozzak vagy síeljek?

Kezdjük a gyerekeknél: Milyen életkorban ajánlott elkezdeni síelni?
Kb. a gyerekek 3-4 éves korukra érik el azt a fejlődési szintet, amikor már biztonsággal elkezdhetnek síelni. A sílécgyártók 70cm-es hossztól gyártanak gyereksíléceket. Lehetőség szerint olyan lécet válasszunk gyermekünknek, hogy a gyermek magasabb legyen a lécnél. Minél rövidebb a léc, a gyermek annál könnyebben fordul. (Ez természetesen a felnőttek esetében is igaz.) Nagyon oda kell figyelni a síkötés helyes beállítására (ezt a legtöbb síszaküzletben ingyen elvégzik). Néhány síiskolában újabban síbottal kezdik el tanítani a gyereket, erről megoszlanak a vélemények.

Snowboardozni kb 5-6 éves kortól ajánlott elkezdeni, amikor a gyermek már tudatosan képes odafigyelni a féloldalas tartás miatt a háta mögött lévő holt térre. A legkisebb snowboardok általában 80 cm-től fölfelé kaphatók. Ajánlott, hogy a gyermek minimum 10-15 cm-rel magasabb legyen, mint a snowboard deszka.

Mivel a síelés sokkal összetettebb mozgást kíván (külön mozog mindkét láb, mindkét kéz), ezért felnőtt fejjel talán nehezebb megtanulni jól síelni, mint snowboardozni. A síelés elsajátítása egy lassabb folyamat, viszont a sífelvonók használata sokkal könnyebb.

Snowboardozni gyorsabban meg lehet tanulni, 2-3 nap alatt már élvezhető szintre lehet fejlődni. 

Mindkét sport esetében érdemes odafigyelni, hogy megfelelő felszereléssel kezdjél sportolni (fontos a testsúly, testmagasság, életkor stb.) Ehhez a legnagyobb segítséget a szakboltokban kaphatod meg. Kezdőknek érdemesebb a felszerelést kölcsönözni.

Ha síeléshez van kedved, akkor neked segítség lesz, ha a társaid is síelnek. Együtt sokkal könnyebb megtanulni, elsajátítani, a haladóról lemásolni a mozdulatokat. Így egy kezdő snowboardosnak is könnyebb a snowboardos társaival együtt megtanulni az alapokat stb.

Ha lehetőséged van, próbáld ki mindkét sportot! Természetesen bármelyik sportágat választod, érdemes oktató segítségét igénybe venni.
Ha síelünk, ha snowboardozunk, tartsuk tiszteletben a másik sportot űzőket, ennek megfelelően a hegyi szabályokat.